|
A
Sportcentrum Kht a szervezőktől plakettet kapott, mellyel
megköszönték, hogy a Kht. kitűnő házigazdája volt ennek a
nagyszabású rendezvénynek.
A 2003. november 10-16. között, a Debreceni Sportcentrum
Kht Oláh G. utcai Sportcsarnokában került megrendezésre az
Ülőröplabda Bajnokcsapatok Európa Kupája. Az előzetes nevezéstől
eltérően nyolc ország tíz csapata vett részt a versenyen,
mivel a horvát csapat lemondta a részvételt. Ez ugyan az utolsó
pillanatban felborította a sorsolást, de a szervezők rugalmasan
és zökkenőmentesen megoldották az ezzel kapcsolatban felmerülő
problémákat.
Összességében egy jól sikerült rendezvényt láthattunk, még
a - finoman fogalmazva alapos - holland ellenőr is - apróságoktól
eltekintve - elégedett volt.
A végső győzelmet a bosnyák Spid csapata nyerte, míg a Piremon
csapata végül a kilencedik helyet szerezte meg.
|