Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően
Közhasznú Nonprofit Kft.

Tel.: (06-52) 514-400. Fax: (06-52) 514-418

 

Hírek

U23 Atlétikai Európa-bajnokság
2007-06-12

Hírlevél

Alig kevesebb, mint harminc nap van hátra a július 12-15. között Debrecenben rendezendő U23-as Atlétikai Európa-bajnokság rajtjáig. Az év legjelentősebb magyarországi atlétikai viadalára való előkészületek menetrendszerűen zajlanak, az immár hetedik világversenyükre készülő szervezők minden korábbinál sikeresebb kontinensbajnokságot ígérnek.

Negyvenhat ország

Az előnevezés alapján 46 országból jeleztek indulási szándékot, összesen körülbelül 2000 személy akkreditálásával számolnak.  Az első csapatok július 9-én érkeznek. A küldöttségeket a Hunép Campus Hotelben, a Hunép Auguszta Hotelben, illetve a Hunép Kossuth Hotelben szállásolják el, összesen 758 szobaigényt regisztráltak. A VIP-vendégek a Hotel Lyciumban szállnak meg. Az akkreditált résztvevők számára az EB idején körjáratot üzemeltetnek, amely érinti az összes csapatszállást, a versenyhelyszínt, a központi éttermet illetve a melegítő pályát. A Hajdú Volán nyolc, megkülönböztetett jelzéssel ellátott autóbusza 20 percenként közlekedik majd.

Megnyitó tűzijátékkal

Az Európa-bajnokság rajtjának előestéjén látványos megnyitó ünnepségre invitálnak mindenkit Debrecen belvárosába, a Kossuth térre. A Debreceni Ifjúsági Fúvószenekar diktálta ritmusokra felvonulnak a résztvevő országok képviselői, majd a Haja Zsolt operaénekes által előadott Himnusz után Rábold Gusztáv, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, majd az Európai Atlétikai Szövetség képviselője mond üdvözlő beszédet. A színpadon a Hajdú Táncegyüttes és a Debreceni Népi Együttes következik, ők a Szeredás és a Bürkös együttes zenéjére táncolnak. Az EB-t Kósa Lajos polgármester nyitja meg, majd a Desperado együttes zenéje melegíti be a közönséget a programzáró tűzijátékra.

Újjávarázsolt pálya

Az Európa-bajnokságra megújul a Gyulai István Atlétikai Stadion futópályája. A rekortán pályaborítást gőzborotva technikával a legapróbb pórusokig megtisztítják, megmossák, így a kontinensbajnokság résztvevői minden szennyeződéstől mentes pályán bizonyíthatják tudásukat.

Önkéntesből vezetőbíró

A versenyeken 473 versenybíró és önkéntes tevékenykedik (322 versenybíró, 151 önkéntes). Közülük sokan vannak olyanok, akik a 2001-es debreceni ifjúsági világbajnokságon is önkéntesként dolgoztak, mi több, a hat évvel ezelőtti önkéntesek közül haton vezetőbírói feladatot látnak el a júliusi EB-n. Számukra a Diákolimpia június 2-i országos döntője, illetve a június végi korosztályos országos bajnokság jelenti az EB előtti „éles” megméretést.

Nagy létszámú magyar csapat, érmes remények

A Magyar Atlétika Szövetség a hazai pálya előnyét kihasználva igyekszik valamennyi reményteljes magyar atlétát elindítani az EB-n, hiszen az ifjúsági korosztályt maga mögött hagyó tehetséges versenyzőknek az Eb kitűnő lehetőséget biztosít a nemzetközi rutinszerzésre. Mérei László, a MASZ szakmai igazgatója legalább negyven magyar versenyző nevezését tervezi Debrecenben. Az éremre leginkább esélyesnek a tavalyi kaunasi érmesek – az 5000-s Bene Barnabás (Pécsi FK), a kalapácsvető Kürthy Lajos (Mohácsi TE), Minczér Albert (VEDAC) súlylökésben és diszkoszvetésben, illetve az akadályfutó Tóth László (Pécsi FK) – ígérkeznek. „Akár ötven atlétát is benevezünk, ha az EB-t megelőző versenyek eredményei ezt lehetővé teszik. Természetesen Debrecenből is jó néhányan ott lesznek a küzdőtéren, a legtöbbre pillanatnyilag a magasugró Harsányi Olivér esélyeit taksálom, de a gerelyvető Nagy Xénia, a váltóban és a vágtaszámokban érdekelt Bodó Levente és Dávid Zoltán is képes lehet jelentős eredmény elérésére” – mondta Mérei László.

Nélkülük nem menne

Az Európai Atlétikai Szövetség hivatalos támogatója, a Canon mellett hazai és külföldi szponzorok is igyekeznek hozzájárulni az Európa-bajnokság sikeréhez. A kontinensbajnokság első két támogatója, a vizuáltechnikai eszközöket biztosító Visual Power Kft., illetve a különböző műanyag termékeket szállító Curver Magyarország Kft. volt.
Az EB hivatalos italszállítója a romániai Hargita Gyöngye Rt. A csíkszeredai vállalat által biztosított ital a Hargita hegység vulkanikus talajából fakadó természetes ásványvíz kiváló egészségforrás az emberi szervezet számára, a kiegyensúlyozott ásványi-anyag tartalmának köszönhetően. A cég 79720 palack vizet szállít az EB-résztvevőknek, a remek italhoz azonban a nézők is hozzájuthatnak.
Élvezd a Hargita Gyöngyét – szeresd a természetet és szeresd a sportot!
 
Jegyek elővételben!

Megkezdődött az EB-belépők árusítása is. A Gyulai István Atlétikai Stadionban rendezendő U23-as kontinensbajnokságra szóló napijegyeket, vagy az EB négy napjára szóló bérleteket online módon – részletek a www.u23debrecen2007.hu weboldalon – lehet megrendelni. Napijegyek elővételben már 600 forinttól kaphatók. A 10 éven aluli gyerekek belépése a szülő jegyvásárlása és felügyelete mellett ingyenes. Az elővételi lehetőséget a szervezők 2007. július 2-ig biztosítják.

 

Nyitóoldal | Hírek | Heti rendezvények | Sport Hotel***

2000-2010 Debreceni Sportcentrum
Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. - www.dbsportcentrum.hu - Minden jog fenntartva.
Az oldal adatait, szövegeit, és képeit felhasználni csak a forrás feltüntetésével szabad.

 

Designed by: ZEEK