U23 Atlétikai Európa-bajnokság
2007-07-04
Írta: Jocha Károly
Nagy Xéniát mindenképpen a döntőbe
várják!
Komoly vizsga előtt áll a magyar atlétika: július 12-15. között Debrecen ad otthont az U23-as Európa-bajnokságnak. A rangos eseménnyel kapcsolatosan Mérei László (képünkön), a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója nyilatkozott a verseny honlapjának.
- Ez az U23-as Eb cseppet sem jelent kevesebb munkát az előkészítésben részt vevők számára, mintha Debrecen felnőtt Eb-t rendezne. Ráadásul jókora feszültség dolgozik bennünk e vizsga előtt, hiszen az itt indulók adhatják a következő öt-tíz évben a magyar felnőtt atlétika gerincét – hangsúlyozta Mérei, aki 1987. októbere óta dolgozik a MASZ-ban. – Már 2006. őszén kialakítottunk egy bő, mintegy ötvenöt fős keretet, amelyben mindenkit figyelembe vettünk, akármilyen szerény indulási lehetősége volt valószínűsíthető az illetőnek.
- Ez a létszám végül negyvenre csökkent.
- Még így is legalább kétszer annyian kapnak bizonyítási lehetőséget a hazai pálya jóvoltából mint amennyien általában indulni szoktak egy hasonló rendezvényen külföldön. Elnézegetve a nevezési listákat, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy akik ellátogatnak majd a négy nap során Debrecenbe, rendkívül magas színvonalú vetélkedéseknek lehetnek szemtanúi. A korábbi évek során olyan, későbbi világnagyságok előrukkolásának lehettünk szemtanúi, mint Borzakovszkij, Iszinbajeva vagy éppen a magyar Zsivoczky Attila.
- A magyarok kijelölésénél milyen alapelvek vezérelték a szakvezetést?
- A negyven fiatalból huszonegyen teljesítették a nevezési szinteket, a többiek olyanok, akik közel vannak ezekhez a normákhoz, illetve komoly ígéretei az atlétikának. Hangsúlyozni szeretném, hogy bárkit nem indítottunk el csak azért, mert erre itthon lehetőségünk van.
- A jelzett lehetőségek közepette mit várhatunk a magyar színek képviselőitől?
- Az idei európai ranglista alapján két versenyzőnknek vannak dobogós esélyei. Szeretném nyomatékosítani, hogy a ranglista eredmények messze nem érvényesülnek automatikus módon. Ezt előrebocsátva mondom: nagyon elégedettek lennénk, ha minimum egy magyar érem születne, s mellette négy-hat képviselőnk bekerülne versenyszámában a tizenkettes döntőbe. Éremre a középtávfutó Bene Barnabás és a dobóatléta, Kürthy Lajos esélyes. A pécsi Bene ugyan már négyszeres junior Európa-bajnok, de sajnálatos módon sérüléssel bajlódik, s ezért edzéseket is ki kellett hagynia. A mohácsi Kürthy diszkosszal is jó lehet, de ő elsősorban a súlylökésre igyekszik koncentrálni ezen a kontinensviadalon.
- Sérülések és egyéb okok miatt az eredeti reményekkel szemben végül csak három debreceni atléta versenyezhet majd magyar színekben, kétszeresen is hazai pályán. Tőlük mire számít?
- A gerelyhajításban érdekelt Nagy Xénia példás igyekezettel készül a kontinensbajnokságra, s reményeink szerint ő legalább a tizenkettes döntőbe bejuthat. Mindkét vágtázó reménységük. Csúz Réka és Bartha Zsóka egyaránt tagja a 4x100 méteres váltónak, amely 46.5-47 másodperc közötti időt futhat. Hogy a rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyben ez mire lesz elég, az majd a pályán dől el. Csúz a 100 méteres gátfutásban is rajtolhat és értékes tapasztalatokat szerezhet. |