|
Sportcentrum
2008-06-02
Bajnok a Sportiskola mindkét gyermek csapata
A hétvégén Debrecenben
rendezték meg a kézilabda adidas Gyermek Bajnokság
gy5-ös korcsoportjának fiú és leány
döntő tornáit. A cívisvárost mindkét
nemnél a Debreceni Sportcentrum - Sportiskola
gárdái képviselték. A lányok
mezőnyében Márián Blanka csapata, míg a fiúk közt Dobszai Jenő fiai harcoltak a bajnoki címért.
A csoportmeccseket, és a keresztjáték, valamint a helyosztók küzdelmeit a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban és az
Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, a két
döntőt pedig a Főnix Csarnokban tartották,
közvetlenül a Magyarország – Európa
válogatott mérkőzés előtt. A DSC-SI leány
és fiú csapata is döntőbe jutott. A lányok az
FTC-vel, a fiúk a Várpalotával csaptak össze
az elsőségért. Mindkét finálé nagyon
kiélezett csatát hozott. A szurkolói
buzdítás, és a játék minősége
már-már a felnőtt tétmeccsek hangulatát
tükrözte. Mindkét döntőt a hazaiak
nyerték, így az idei bajnokságban a Sportiskola
kézilabda szakosztálya igazán kitett
magáért, hiszen csapatai három
kategóriában is aranyérmet szereztek, és
ezzel bizonyították, hogy Debrecen továbbra is a
kézilabda fellegvára.
Az esti válogatott mérkőzés
szünetében az OSB-t megnyert Benyáts-csapat tagjai a
DKSE felnőtt játékosaitól díjakat vehettek
át. A Magyar Kézilabda Szövetség
elnöksége a Magyar Kézilabdáért
Kitüntető Címet adományozta a DSC-SI
kézilabda szakosztályának. A díjat
Komáromi Ákosné szakosztályvezető vette
át, aki munkája elismeréseként miniszteri
elismerő oklevélben is részesült.
Eredmények:
LÁNYOK:
Csoportmérkőzések:
Budapest Bank FTC – DSC-SI: 17-11 (8-4)
DSC-SI – Dunaújváros Városi Sportiskola: 17-7 (7-2)
DSC-SI – Tamási KC Egyesület ISZ: 19-13 (9-6)
Elődöntő: UKSE Szekszárd Garay Sportiskola – DSC-SI: 10-14 (3-5)
Döntő: Budapest Bank FTC – DSC-SI: 13-14
Játékosok:
Bíró Eszter, Bogdács Fruzsina, Bíró
Liliána, Hegyi Anett, Molnár Janka, Tóth
Amanda, Virág Lídia, Polgár Petra, Kiss Andrea,
Kovács Annamária, Gavallér Fanni, Szabó
Boglárka,
Pávay Bettina, Mondl Viktória, Szigeti Rebeka, Pál Alexandra
edző: Márián Blanka
A torna legjobb játékosa: Virág Lídia (Debreceni SC-Sportiskola)
FIÚK:
Csoportmérkőzések:
Kerék DSE - DSC-SI –Kazinczy: 8-14 (3-6)
DSC-SI –Kazinczy – Kodály, Tatabánya: 16-12 (8-5)
DSC-SI –Kazinczy – Komló Gagirn Ált. Isk.: 19-17 (10-5)
Elődöntő: DSC-SI -Kazinczy - Budapesti Elektromos SE: 19-10 (10-4)
Döntő: DSE Várpalota – DSC-SI –Kazinczy: 22-24 (14-12)
Játékosok:
Berényi Roland, Pazonyi Norbert, Fazekas Gergely, Fedor Bence,
Jóga Norbert, Mózes Géza, Juhász
Ádám, Bollók Dávid, Tóth Patrik,
Földi István, Boros Tamás, Bányász
Bence, Jóna Péter
edző: Dobszai Jenő
A torna legjobb kapusa: Boros Tamás (Debreceni SC-SI-Kazinczy)
|