Sportcentrum
2010-02-25
Az egész családnak programot kínálnak
Ahogy az egy világversenyhez illik, élénk médiaérdeklődés mellett zajlott le a március 5. és 7. között a Főnixben megrendezendő II. Ritmikus Gimnasztika Világkupa sajtótájékoztatója. Olimpiai bajnok is jön Debrecenbe
Ebben az esztendőben 125 éves a Magyar Torna Szövetség, az ünnepi sorozat első állomása a debreceni II. Magyar Felnőtt Ritmikus Gimnasztika Világkupa és Garantiqa Junior Nemzetközi Verseny. A március 5. és 7. között megrendezendő Világkupa sajtótájékoztatóján kiderült, hogy az élsport mellett igazi családi nap várja a kilátogatókat, hiszen a debreceni Főnix Csarnokban nemcsak olimpiai, világ- és Európa-bajnokok lépnek szőnyegre, hanem számos koncertre és az ország nagy tornaórájára is sor kerül Szentgyörgyi Rómeóval. A sajtótájékoztatót megtisztelte Kósa Lajos, Debrecen polgármestere is, házigazdaként pedig Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatója köszöntötte a megjelenteket.
A magyarok közül egyéniben Vass Dóra mellett Forray Fanni is bemutatkozik, továbbá Szalóky Violetta, Horváth Csinszka és versenyen kívül Korom Anna indul. ( Csak 4 fő vehet részt a Világkupán). A felnőtt együttes kézi-szercsapat tagjai: Buda Júlia, Hauser Judit, Kohlhoffer Fanni, Topic Dária, Tőkés Anna és Vándor Ágnes (tartalék: Katona Barbara), az egyéniben szőnyegre lépő juniorok: Boldizsár Blanka, Hernesz Bernadett, Kécza Daniella, Miklós Dominika és Szolnoki Nikolett.
A felnőtt együttes kéziszer-csapatok 5 karika és 2 kötél 3 szalag gyakorlatot adnak elő, egyéniben karika, labda, kötél és szalag szerepel a repertoárban, míg a juniorok is négy szerrel - kötél, karika, labda, buzogány - lépnek szőnyegre. 19 ország közel 200 versenyzője érkezik Debrecenbe, közöttük olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmesek. Egyéniben rajthoz áll Peking olimpiai bajnoka, az orosz Jevgenyina Kanajeva, a tavalyi vb ezüstérmese, a jelenlegi világranglista-vezető, szintén orosz Daria Kondakova, az együttes kéziszer-csapatban pedig az olimpiai bronzérmes fehéroroszok és a tavalyi világbajnokság harmadik helyezettje, az orosz együttes.
Berek Irina szövetségi kapitány szerint a magyarok megfelelő formát mutatnak, bíztató a felnőtt csapat gyakorlata, az pedig, hogy egyéniben Vass Dóra a montreáli és a moszkvai Világkupán is fináléba került ( Moszkva-szalag 7. hely, Montreál-szalag 5. , kötél 6., karika 7.), jó előjel. A felnőttek selejtezőit március 6-án, míg a finálékat március 7-én rendezik a debreceni Főnix Csarnokban, a Garantiqa Junior Nemzetközi Verseny selejtezőire március 5-én, a döntőre pedig szintén 7-én kerül sor.
A Világkupát egy fantasztikus gálaműsor zárja. A médiaérdeklődés hatalmas, a Magyar Televízió is ad egy összefoglalót, a finálék egész Európában láthatók, hiszen több ország is közvetíti.
A háromnapos rendezvény nem csupán az élsportról szól, hanem igazi családi nap lesz, hiszen a ritmikus gimnasztika mellett számos programmal és műsorszámmal várják a rendezők a kilátogatókat. Március 5-én Szentgyörgyi Rómeó, világbajnok aerobikos, az ország nagy tornaóráját tartja meg, melyen valamennyi néző részt vehet, továbbá jelen lesznek a Ritmikus Gimnasztika Világkupa és a Garantiqa Junior Nemzetközi Verseny kapcsán meghirdetett Sporttal miénk a jövő című pályázat résztvevői is. 50 iskola közel 100 pályamunkája érkezett be rajz és DVD formájában, a felhívás az egész országot megmozgatta, számos olyan helyszínről is kandidáltak, ahol egyáltalán nincs ritmikus gimnasztika, így például az elmúlt évhez hasonlóan az ország legkisebb falujából, Komlóskáról, de például Biharkeresztesről is.
A Világkupán számos közkedvelt előadó is fellép, így Király Viktor, Sp és a kiscsillagok: Brasch Bence, Bad Boyz, Kutyakölykök, Strokes.
A csütörtöki tájékoztatón Kósa Lajos polgármester elmondta: Debrecen számos világversenyt szervezett már, ez pontosan a 16. lesz, s nagy öröm számára, hogy most a ritmikus gimnasztikát is sikerült bevonni ebbe a körbe. Bán Teodóra, Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség elnöke így nyilatkozott: - Nagyon örülök, hogy idén Debrecent sikerült bekapcsolnunk a Világkupába, mellyel hagyományt szeretnénk teremteni. Ígérem, a tavalyihoz hasonlóan mindenki jól szórakozik majd, aki ellátogat a csarnokba, hiszen egy nagy családi hétvége vár mindenkit. Tavaly Budapesten a Papp László Arénában telt házunk volt, remélem, most is hasonló érdeklődés lesz.
Berek Irina szövetségi kapitány a szakmai dolgokról beszélt: - Nagyon sokat edzenek a gyerekek, összességében elégedett vagyok a gyakorlatokkal. Vass Dórától finálét remélek, hiszen az elmúlt versenyeken is remek formában volt. A csapattól is döntőt várok, azon belül pedig jó lenne az 5-6. helyet megszerezni, de a dobogót sem zárom ki. A junioroknál is a finálé az elvárás. A mezőny mindenesetre rendkívül erős, olimpiai érmesek, világbajnokok érkeznek Debrecenbe.
A legjobb magyar versenyző, a gyönyörű Vass Dóra is bizakodó: - Úgy érzem, új gyakorlataimmal sikert arattam külföldön, legalábbis a montreáli és a moszkvai finálék is ezt bizonyítják. Legutóbb a szalaggyakorlatom lett hibátlan, ennek nagyon örültem. Mindenképpen szeretnék fináléba kerülni.
Dóra álmai remélhetőleg teljesülnek, hiszen magyar sikerrel teljes egy hazai rendezésű világverseny...
|