Sportcentrum
2010-03-06
Vasárnap döntenek és gáláznak a
Főnixben
Egyre népesebb a Főnix csarnok, szombaton már több mint ezren tapsoltak a ritmikus gimnasztika Világkupa esztétikai élményvilágának és sportszépségeinek.
A tét a vasárnapi finálékba jutás volt: a juniorok közül Szolnoki Nikolett és Hernesz Bernadett még pénteken finálés helyek elérésével „üzent” a felnőtteknek, mi is az igazi öröm a magyar szurkolók számára.
A felnőtt válogatott tagjai – noha több pszichés nehézséggel kellett megküzdeniük - nem is hagytak kétséget afelől, hogy magas szinten művelik ezt a gyönyörű sportágat. Vass Dóra, Forray Fanni, Szalóky Violetta, Horváth Csinszka (versenyen kívül Korom Anna indult) egyaránt tapsra ragadtatta a közönséget, mindegyiküknek volt olyan gyakorlata, amelyre tényleg csak csettinteni lehetett. Összességében azonban a mezőny erőssége miatt nem lehettek vérmes reményeink a döntős helyeket illetően, és a papírforma igazolódott is: a magyar csapat legjobbja, Vass Dóra három szeren is a legjobb tízben végzett, karikában versenyezhet is a vasárnapi fináléban, ám labdával és szalaggal csak tartalékként tekinthet a legjobb nyolc küzdelmére. A várakozásoknak megfelelően a legjobban valamennyi szeren Peking olimpiai bajnoka, az orosz Jevgenyija Kanajeva szerepelt, de kitettek magukért honfitársnői, Daria Dmitrijeva és „druszája”, a világranglista-vezető Daria Kondakova is.
Berek Irina, szövetségi kapitány így értékelt: - Elégedett vagyok a lányokkal, hiszen nagyon erős mezőny gyűlt össze Debrecenben, persze örültem volna, ha több szerrel jön össze a finálé. Elég, ha annyit mondok, az összes szovjet utódállamból itt voltak, bizony nehéz egy fehéroroszt, azerit vagy kazahot megelőzni, az oroszokról, közöttük az olimpiai bajnokról nem is beszélve. Dorkának a karika és a kötél ment a legjobban, volt egy-két hibája, de szépen teljesített, az ellenfelek hibátlanok voltak. Forray Fanni szintén jól dolgozott, egyre jobban teljesít – mondta a kapitány.
Vass Dóra is reálisan szemlélte saját teljesítményét: - Hibátlan technikával dolgoztam, de minden szernél volt valami apróbb rontás. Dekoncentrált voltam, így például az első szernél, a karikánál is volt maszatolás, a végén a labdánál például volt egy pöccintés. Örülök, hogy karikával ott lehetek a fináléban – mondta a rendkívül népszerű Droka.
Bemutatkozott szombaton a felnőtt együttes kéziszer-csapat (Buda Júlia, Hauser Judit, Kohlhoffer Fanni, Topic Dária, Tőkés Anna és Vándor Ágnes, tartalék: Katona Barbara) is, ők a vasárnapi fináléban ismét megvillanthatják tehetségüket.
A kitűnő versenyzőkön kívül a sztárfellépők közül Brash Bence és a Bad Boyz is elismerő pillantásokat kapott, persze elsősorban a hölgyek részéről. A zárónapon sem lesz hiány kiegészítő programokban, fellép a kitűnő énekesnő, Keresztes Ildikó, s ne felejtkezzünk el a nagyszabású gáláról sem. Sportszakmai szempontból is szenzációs a kínálat: a zárónapon már érmekért megy a vetélkedés, olimpiai bajnokkal, világbajnoki érmesekkel – és lenyűgöző magyar lányokkal persze.
A vasárnapi program.
II. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa
március 7.
- 10.00-11.20 Garantiqa Junior Egyéni Nemzetközi Verseny finálé
- 11.25-12.00 Eredményhirdetés
- 12.00-12.15 Sztárvendég: Keresztes Ildikó
- 12.15-13.30 Egyéni és csapat Világkupa finálék (egyéni: kötél, karika, csapat: 5 karika)
- 13.30-14.00 Eredményhirdetés
- 14.00-15.15 Egyéni és csapat Világkupa finálék (egyéni: labda, szalag, csapat: 2 kötél-3 szalag)
- 15.20-15.50 Eredményhirdetés
- 15.50-17.00 Gálaműsor, Sztárvendég: SP
Felnőttjegy: 2400 Ft, Gyerekjegy: 800 Ft |