Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően
Közhasznú Nonprofit Kft.

Tel.: (06-52) 514-400. Fax: (06-52) 514-418

 

Hírek

KincskeresőSportcentrum
2010-03-07

Közönségsiker és klasszis produkciók

Parádés hangulatban és magas színvonalú produkciókkal zárult a ritmikus gimnasztika Világkupa a Főnix csarnokban. Sok néző volt, és akadt hazai öröm is.

A vasárnap a szerenkénti döntőké volt a Főnixben, a program a juniorok fináléival kezdődött: a hazaiak közül Szolnoki Nikolett mind a négy szeren bekerült a legjobb nyolc közé, Hernesz Bernadett pedig két döntőben volt érintett.

A magyar lányok igyekeztek megalapozni a hangulatot a délutáni felnőtt finálékra és a gálára, ami sikerült is nekik. Nagy tetszést aratva értékes helyezéseket értek el, Szolnoki Nikolett kötéllel és buzogánnyal a hetedik, karikával és labdával a hatodik lett, míg Hernesz Bernadett labdával a hetedik, buzogánnyal a nyolcadik pozíciót szerezte meg.

Szolnoki Nikolett összességében elégedetten nyilatkozott: - Nagyon örülök a helyezéseimnek, az első két szer nagyon jól sikerült, a másik kettőre egy kicsit már fáradt voltam, de a csarnok hangulata nagyon feldobott – mondta a tehetség.

Az oroszok egyébiránt a junioroknál sem kegyelmeztek a mezőnynek, Natalija Bulicseva és Galina Adel révén minden szeren a legjobbnak bizonyultak.

A felnőtteknél Vass Dóra karikával igyekezett jó helyet foglalni a legjobbak között, szép és határozott gyakorlata osztatlan sikert aratott a lelátón, a pontozók végül a nyolcadik helyre rangsorolták. - Nyugodtan aludtam éjszaka, és a bemelegítés is jól sikerült, igaz, egyszerre nagyon sokan gyakoroltunk a szőnyegen. Általában a dupla dobástól tartok a legjobban, de szerencsére ez jól ment. A gyakorlattal elégedett vagyok, és a nyolcadik hellyel is – összegzett Vass Dóra.

A legjobbnak „természetesen” minden szeren és minden szinten Peking olimpiai bajnoka, Jevgenyija Kanajeva bizonyult, aki egyszerűen lenyűgöző tudással rendelkezik, s ha jó napot fog ki, gyakorlatilag verhetetlen.

A csapatok megmérettetésében a magyar felnőtt együttes kéziszer-válogatott (Buda Júlia, Hauser Judit, Kohlhoffer Fanni, Topic Dária, Tőkés Anna és Vándor Ágnes, tartalék: Katona Barbara) előkelő helyen, a negyedik és az ötödik pozíciót elérve kvalifikált a döntőbe, ahol meg is mutatta, hogy mindez egyáltalán nem a véletlen műve volt: ötkarikával végül a hetedik, kötél-szalagban pedig az előkelő ötödik helyen fejezték be a versenyt a magyar lányok. Az aranyakat „értelemszerűen” az oroszok vihették haza.

A kitűnő versenyzőkön kívül a sztárfellépők is nagy ovációt idéztek elő a Főnixben, a fantasztikus énekesnő, Keresztes Ildikó és a fiatalok körében igen népszerű SP is tapsra ragadtatta a nézőket, mint ahogy a verseny utáni nagyszabású gála is különleges élményt nyújtott a közönségnek.

A döntők eredményei:

Szerenkénti döntők:

Juniorok.
Kötél: 1. Bulicseva (orosz) 26.100, 2. Adel (orosz) 25.850, 3. Lescsik (fehérorosz) 25.825, ... 7. Szolnoki (magyar) 23.925. Karika: 1. Adel 26.550, 2. Bulicseva 26.200, 3. Lescsik 26.150, ... 6. Szolnoki 23.575. Labda: 1. Bulicseva 26.550, 2. Csaropa 25.550, 3. Adel 24.950, ... 6. Szolnoki 23.225, 7. Hernesz (magyar) 22.725. Buzogány: 1. Adel 26.075, 2. Bulicseva 26.000, 3. Csaropa 25.675, ... 7. Szolnoki 22.475, 8. Hernesz 22.025.
Felnőttek.
Kötél: 1. Kanajeva (orosz) 28,950, 2. Dmitrijeva (orosz) 27, 925, 3. Staniouta (fehérorosz) 27,250. Karika: 1. Kanajeva (orosz) 28,900, 2. Kondakova (orosz) 28,150, 3. Miteva (bolgár) 28,075, … 8. Vass Dóra 25, 300. Labda:1. Kanajeva (orosz) 28,950, 2. Dmitrijeva (orosz) 28, 625, 3. Csakasina (fehérorosz) 27,625. Szalag: 1. Kanajeva (orosz) 29,025, 2. Kondakova (orosz) 27,850, 3. Staniouta (fehérorosz) 27,525.
Kéziszer-csapat.
Ötkarika: 1. Oroszország 28.150, 2. Fehéroroszország  27.800, 3. Izrael 26,400,…7. Magyarország 24,000. Kötél-szalag: 1. Oroszország 27, 650, 2. Fehéroroszország 26.825, 3. Azerbajdzsán 26,150,…5. Magyarország 24,400.

 

Nyitóoldal | Hírek | Heti rendezvények | Sport Hotel***

2000-2010 Debreceni Sportcentrum
Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. - www.dbsportcentrum.hu - Minden jog fenntartva.
Az oldal adatait, szövegeit, és képeit felhasználni csak a forrás feltüntetésével szabad.

 

Designed by: ZEEK