|
2012-02-16
Úszás
Bombaesemény a Debreceni Sportuszodában!
Debrecen rendezi a 31. Úszó Európa-bajnokságot, miután az eredeti házigazda
Antwerpen mégsem vállalta el a viadal lebonyolítását! A kontinensviadal
helyszíne a cívisváros impozáns létesítménye, a Debreceni Sportuszoda lesz. Az
időpont: 2012. május 21-27!
Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatója elmondta, egy hete
tudta meg, hogy a város az Európa-bajnokság otthonául szolgálhat.
„Azóta kollégáimmal együtt gyakorlatilag éjjel-nappal a szervezéssel
kapcsolatos előkészítő munkálatokat végezzük. A versenyzőkkel, az edzőkkel és a
kísérő stábbal együtt körülbelül 1000 főt várunk a cívisvárosba. Ezen felül
nagyjából 200 fő turistára is számítunk, olyan látogatókra, akik az
Európa-bajnokság miatt érkeznek Magyarországra, Debrecenbe.”
Az Európa-bajnokság Debrecennek nem kerül pénzbe. A város 90 millió forintos
állami támogatást kap a kontinenstorna megrendezésére. Orendi Mihály ezzel
kapcsolatban elmondta:
„Egy szakmailag kifogástalanul összerakott, ám puritán
Európa-bajnokság lesz a debreceni, amely méltó lesz a Kálvinista Rómához és a
cívisvárosban 2001 óta rendezett világversenyek színvonalához.”
Az Európa-bajnokság éppen a 20. nagy világesemény lesz a sorban, amelyet a
Debreceni Sportcentrum rendez. A magyar csapat a legerősebb összeállítással
érkezhet a hajdúságba és miután közel az olimpia, kiváló eredményekre is
számíthatunk. Az EB ideje alatt emellett LEN- kongresszusnak is otthont ad a
város.
|