Kézilabda fiú

Hírek


Dobszai jenő

2012-01-17
Kézilabda fiú

Dobszai Jenő kapta az Év Utánpótlás Edzője címet

Egy, a megszállottak közül

Hat diákolimpiai aranyérem, négy országos bajnoki cím után tulajdonképpen papírforma az Év Utánpótlás Edzője díj Dobszai Jenőnek, a Debreceni Sportcentrum országosan elismert szakemberének.

- Kitől tudtad meg, hogy te kaptad az elismerést?
- Komáromi Ákosné hívott fel, hogy a sportiskolától felterjesztettek az illetékes alapítványhoz a díjra, aztán Csapó Erika hívott, hogy én lettem a befutó.

- Nagyon érett már ez a díj.
- Ha azt nézzük, hogy kisebb megszakításokkal 35 éve vagyok a szakmában, akkor igen. De egy ilyen megtisztelő címre sohasem lehet azt mondani, hogy jár valakinek, éppen ezért nagyon jólesett, hogy engem választottak.

- A több mint három évtized alatt dolgoztál lányokkal és fiúkkal. Melyik a könnyebb műfaj?
- Mindegyiknek megvan a sajátossága. A lányok szorgalmasabbak, fegyelmezetten betartják a taktikai utasításokat, míg a fiúk szeretik tágítani a határokat, "kijátszanak" a megbeszélt taktikából. Maradjunk annyiban, hogy mással lehet őket motiválni.

- Sohasem gondoltál arra, hogy felnőtt csapat mellett is kipróbáld magad?
- Nagyon specializálódik az edzői szakma, sok sikeres utánpótlás szakember próbálkozott sikertelenül a váltással. Én nem tudnám elképzelni magam felnőtt csapat mellett.

- Fiatalokkal foglalkozni talán nagyobb felelősség.
- Nem próbáltam a másik oldalt, tehát nincs összehasonlítási alapom. Az biztos, hogy sokszor többet tudunk a gyerekekről, mint a saját szüleik. Nagyon fontos, hogy a gyerek érezze, hogy szeretik, hogy érte dolgoznak. Ha ezt érzik, akkor sok mindent elviselnek.

- A debreceni férfi kézilabdában ráadásul speciális a helyzet, hiszen hiába sikeres az utánpótlásvonal, ha nincs magas szintű felnőtt csapat.
Nagyon nehezen dolgoztam fel a helyzetet, amikor a legendás Dózsa után a DKSE is megszűnt. De az még hagyján, hogy én miként dolgozom fel, a gyereknek kellene a debreceni perspektíva.

- Biztos sokszor feltették már a kérdést: meddig csinálod?
- Addig feltétlenül, míg nem ülhetek tanítványaimmal újra debreceni első osztályú férfi csapat mérkőzésén és meg mutathatom nekik az egyes játékosokat, hogy ő is, meg ő is a Kazinczyba járt és a Sportiskolában kézilabdázott.

- Van visszaút., lehet újra NB I-es férficsapat a városban?
- A jelenlegi helyzetben az a pozitívum, hogy előfordult már, s ha egyszer sikerült újra építkezni, miért ne sikerülhetne ismét. Az a baj, hogy mindig ellentétes a mozgásirány. Mára kiépült a teljes korosztályos rendszer, erre nincs első osztályú csapat, nincs minta, nincs jövőkép, legalábbis helyben. Sok tehetségünk van, de sorban állnak értük a kérők, nem is akárhonnan. Fontos, hogy ne gyűjtő klubba menjen. Ebből a szempontból jobb az NB I/B-ben való folyamatos játéklehetőség, mint az első osztályú kispadkoptatás.

- Azért az mindenesetre biztató, hogy a sportágnak komoly renoméja van az országban
- Változatlanul kedvelt sportág a kézilabda, ezt jelzi, hogy helyi élvonalbeli együttes nélkül is szeretnek a gyerekek edzésre járni. Ez egyrészt a sportág hazai elismertségének tudható be, de az is fontos, hogy még mindig él, és hat az emberekre a Dózsa-legenda. Pedig lassan a szülők sem látták Varga Pistáékat játszani, de szájhagyomány útján terjed a történet, s bármennyire meglepő a gyerekek ismerik az egykori kedvenceket, mindent tudnak róluk

- A legendának pedig folytatódnia kell.
- Szerencsére vagyunk még néhányan megszállottak. S nemcsak Debrecenben, hiszen Balmazújvároson, Böszörményben és Hajdúnánáson is komoly nevelőmunka folyik.

- Hogy áll a sportág helyzete az iskolákban
- Ez az egyik nagy fájdalmam... Amikor Debrecenbe kerültem 14 iskola indított csapatot a városi diákolimpián, most a IV. korcsoportban az én iskolám, a Kazinczy és a Hunyadi nevezett.

- Ha már a Kazinczy szóba került: az edzősködés mellett "mellékesen" ennek az iskolának az igazgatója...
- Ez a kettő nagyon jól kiegészíti egymást. Alapszakom matek és a testnevelés, ez is kiegészíti egymást, pedig ez nagyon ritka párosítás.

- Akkor a kézisei jó matekosok, hiszen a hosszú utak alkalmával az edzőjük akár korrepetálhatja is őket.
- Nem nagyon igénylik. Nem árt ha egy sportoló jó tanuló, de nem tudtak szoros kapcsolatot kimutatni az általános intelligencia és a sportbeli intelligencia között. Ezzel együtt azt mondom, hogy kockázatos fiatalon minden feltenni a sportkarrierre, még akkor is, ha valaki nagyon tehetséges. A sport viszont fontos a gyerekek életében, akkor is, ha valaki nem született tálentum. Rendszert visz a fiatalok életébe, megtanulják, hogy a döntésekért vállalni kell a felelősséget, s hogy milyen egy közösségben dolgozni. Én azokra a srácokra is büszke vagyok, akik nem lettek élsportolók, de az életben megállták a helyüket, akár asztaloskánt, akár cégvezetőként.

- A sok szép emlék között akad legszebb?
- Talán edzői pályafutásom első diákolimpiai sikere, még 1990-ből. De ez is csak azért, mert az első az igazi. Mindegyikhez fűz valami szép emlék, s nem csak az aranyérmekhez, az ötödik-hatodik helyekhez is. Tudod messzi, dunántúli gyerekként számomra elképzelhetetlen volt, hogy megismerhessem Varga Pistát, Süvöltős Misit, aztán barátok lettünk. De büszke vagyok a mai edzői garnitúrára is, hiszen egykori válogatott példaképekkel dolgozhatok együtt.

- A családod, hogy viseli, hogy vasárnapi ebéd helyett vasárnapi meccs a program?
 Szerencsém van, mindenben támogattak és támogatnak, nélkülük nem tudtam volna ezt az utat végigjárni. De szeretnék köszönetet mondani minden egykori és jelenlegi tanítványom szüleinek, amiért rám bízták a gyereküket!


 

2000-2011
Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. - www.dbsportcentrum.hu - Minden jog fenntartva.
Az oldal adatait, szövegeit, és képeit felhasználni csak a forrás feltüntetésével szabad.