Kosárlabda fiú

Történelem

Az NB I-es léthez is sok közük van

Ha az utóbbi évek fejlődési tendenciáit nézzük, akkor kétségtelen, hogy a kosárlabdasportot robbanásszerű változás jellemzi. Nemcsak világviszonylatban van ez így, hanem Magyarországon is kézzelfogható a sportág népszerűségének növekedése, a szakmai nívó emelkedése, a tömegesedés, egyáltalán az, hogy a kosárlabda beivódott a sportolni vágyó fiatalok köztudatába. Több felmérés alapján is kiderült, hogy a labdarúgás után ezt a sportot űzi hazánkban a legtöbb gyerek, akár hobbiként, akár versenyszerűen. Debrecenben is érezhető a fejlődés, amely annak tükrében igazán dinamikus, hogy csupán másfél évtizede büszkélkedhet a cívisváros NB I-es férfi gárdával.

Természetesen a sportág helyi gyökerei jóval korábbra nyúlnak vissza, hiszen már a hatvanas-hetvenes években sokak számára jelentette - igaz, akkor még alacsonyabb szinten - a sportolás és a mozgás netovábbját a kosárlabda. Akkoriban egyetemi vonatkozásban számított a cívisváros "tényezőnek", ám tudni lehetett, hogy nem sokat várat már magára az az idő, amikor NBI-es szinten is meghatározóvá válik a hazai palettán a helyi alakulat. Már pedig ha ez így lesz, akkor megfelelő utánpótlásbázissal is rendelkeznie kell a városnak, hiszen ez a hosszú távú, magas színvonalú munka elengedhetetlen feltétele.

Egy szó mint száz, a Debreceni Sportiskolában meghallották az idők szavát, és hogy ezt milyen jól tették, arra az azóta elért számtalan kimagasló eredmény a bizonyíték. A sportiskola kötelékébe 1978-ban, Sárkány Gábor igazgatósága alatt került be a fiú kosárlabda szakosztály. Az alapításnál már ott bábáskodott Cserfalvi István, aki a nyíregyházi tanárképző főiskola elvégzése után érkezett edzőnek a cívisvárosba. Mivel a DSI-ben adottak voltak a lehetőségek a merész tervek megvalósítására, Cserfalvi István belevágott a munkába, és mivel egy-két év múlva csatlakozott hozzá Ráthonyi Tamás és Nagy Sándor is, könnyebb volt közösen vinni a társaságot. Ha már Ráthonyi Tamást említettük, meg kell jegyezni, hogy Cserfalvi mellett ő a másik emblematikus figurája a debreceni kosárlabdasportnak, és ezen belül az utánpótlásnak. Mindketten szakedzői végzettséget szereztek az idők folyamán, nem egy esetben dolgoztak egymás mellett különböző szintű csapatoknál.

Amint összeállt a Sportiskolánál a Cserfalvi-Ráthonyi tengely, azonnal munkához is láttak. Az alapításkor csupán két korosztály versenyzői - a minik és az úttörők - tartoztak az intézmény kötelékébe, de az évek múlásával folyamatosan bővült a korosztályos paletta. Azokban az években a Dózsa, a Kossuth és a Ságvári Iskola tanulóira épültek a csapatok, és ahogy a gyereklétszám emelkedett, úgy nőtt a kosárlabda-edzők száma is. Hamarosan bekapcsolódott a szakmai munkába Boros Gábor, Asbóth Endre, Asztalos József és Józsa Miklós is.

Talán az első sportiskolás generációnak lehetne nevezni azt a társaságot, amelyből két játékos is kinevelődött, és az akkoriban nagynak számító budapesti Tungsram érdeklődését is felkeltette. Szekeres Ferencről és Kovács Sándorról van szó, előbbi játékos serdülőként, míg utóbbi ifjúságiként került a fővárosba, ám évek múlva mindketten visszatértek a cívisvárosba. Az első évtizedes jubileum végétől - tehát 1988-tól - egy új időszámítás kezdődött a sportágon belül Debrecenben, hiszen az NB I/B-be feljutott a felnőttek között a DUSE gárdája, így kötelezően indítaniuk kellett csapatokat a különböző korosztályos magyar bajnokságokban is. Itt lép képbe a sportiskola, amelynek csapatai játszottak a felnőtt társaság utánpótlásaként. Ekkor már négy korosztályban - mini, serdülő, kadett és ifjúsági - zajlott a képzés.

Az edzésen nem malmoztak a fiatalok, amit az is bizonyít, hogy Grégász Miklós személyében hamarosan serdülő válogatott kerettagja is lett a DSI-nek, majd pedig az 1990/91-es évadban az Asztalos József vezette sportiskolás mini garnitúra bejutott az országos döntőbe. Ennek a korosztálynak a tehetségét ékesen példázza, hogy két év múlva, már mint serdülők szintén beverekedték magukat az országos döntőbe, igaz, akkor már Ráthonyi Tamás dirigálta őket. Időközben a DEKO támogatásának is hála feljutott a debreceni felnőtt együttes az NB I/A csoportba, így az utánpótláscsapatok előtt is még nagyobb lehetőség adódott a fejlődésre, egyúttal a városban is egyre inkább beszédtéma lett a kosárlabda. A felfelé ívelő tendenciát azonban megszakította egy sajnálatos esemény: a felnőtt csapat névadó támogatója, a DEKO tönkrement, így természetesen komoly anyagi problémák jelentkeztek a klubnál, és az 1991/1992-es szezonban a gárda kiesett a B-csoportba.

A DSI-ben folyó szakmai munkát szerencsére nem befolyásolta a kialakult helyzet, és egyre több gyerek jelentkezett a szakosztály különböző csoportjaiba. Az edzői kollektíva is mindinkább összekovácsolódott, ez, és a nagyobb választási lehetőség együttesen eredményezte azt, hogy az 1992-es évben minden korosztályban bejutottak a DSI-s csapatok az országos döntőbe. Talán ezekre a sikerekre figyelt fel a városvezetés, amely megkérte a Sportiskolát, hogy vegye szárnyai alá a felnőtt csapatot is. A szakmai munka irányítását Ráthonyi Tamás kezébe adták, s hogy ez nem volt rossz döntés azt az is bizonyítja, hogy a társaság a következő idénytől már ismét a legjobbak között szerepelt DSI-néven, igaz gazdaságilag teljesen elkülönítve az intézménytől.

A feljutást kivívó, majd az élvonalban szereplő hajdúsági gárda játékosai között szép számmal akadtak saját nevelésű kosárlabdázók. Mindenképpen meg kell említeni Nagy Ágoston, Barna Donát, Jakab Tibor, Gócs Lajos, Zsurzsa Dániel, Gurzó György, Szekeres Ferenc, Jakab Tibor, Balla Róbert, Fekete-Győr Márk és Karácsony Zoltán nevét. Közülük Gurzó György 1994-ben a Csepel csapatához, míg Gócs Lajos 1995-ben a Paks alakulatához szerződött. Érdekesség, hogy utóbbi játékost olyan magas áron sikerült eladni, hogy az érte kapott nevelési költség a debreceni utánpótlás egész éves dologi kiadásait fedezte. 1993-ban a Nagy László nevével fémjelzett Tegáz is a felnőtt csapat mellé állt, s jelentős anyagi támogatást adott, és először DSI-Tegáz, míg a következő két szezonban

Tegáz-DSI néven szerepelt a gárda az élvonalban. A DSI-ben zajló kiváló utánpótlás-nevelő munka a felnőtt klub egyre magasabb szintű koordinálása mellett sem szakadt meg, sőt, remek új szakemberekkel bővült a stáb. Közéjük tartozott Sarkadi Ferenc, Kozák István, Horváth Imre és Zoran Kmézic is. Az 1990-es évek közepétől egyre inkább tényezővé váltak országos szinten is a cívisvárosi fiatalok, ennek két kézzelfogható eredménye is volt. Egyrészt, ettől fogva minden évben szinte minden korcsoportban képviselték a szűkebb régiójukat a DSI csapatai az országos korosztályos döntőkön, másrészt a diákolimpiai küzdelmekben is igen sokáig meneteltek azok az intézmények, amelyekben a sportiskolás gyerekek tanultak (Kölcsey, Bocskai, Kossuth gimnázium, TÁG).

Az 1996-97-es szezontól ismét csak az utánpótlás-nevelésre kellett összpontosítaniuk a DSI-s vezetőknek, hiszen a felnőtt gárda Tegáz-DKK néven szerepelt tovább. Az együttesben természetesen már feltűnt az új sportiskolás generáció - Ónodi-Szűcs Róbert, Hamza József, Habuczki Zsolt, Lakatos Péter -, akik tehát tovább bővítették az élvonalban szereplő debreceni kosarasok számát. Az 1996-os év azért is jelentős a kosárlabda-szakosztály életében, mert a DSI az országos rangsorban a harmadik helyet foglalta el, köszönhetően többek között annak, hogy a mini, a kadett és a serdülő együttes is a legjobb nyolc közé jutott az országos döntőkben. Újabb edzők csatlakoztak a sikeres tréneri brigádhoz - Czeglédi Károly, Ökrös Tamás, Csáfordi Dénes, Szabó Tibor -, és komoly sikernek számít, hogy Simon Nándor és Takács Endre a DSI neveltjeként játszott a junior Európa-bajnokság középdöntőjében szerepelt magyar válogatottban.

A 2000-es év ismét mérföldkőnek bizonyult a Sportiskola történetében: az évfolyam-korcsoportos képzést felváltotta a korosztályos képzés. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy ettől kezdve nem két tanuló évfolyam alkotott egy gárdát, hanem a születési idő szerint, az egy évfolyamba tartozók szerepeltek egy csapatban.

A felnőtteknél is jelentős változás történt: Debreceni Vadkakasok néven új klub vitte tovább az élvonalbeli szereplést.

2001-ben szerződés jött létre az abban az évben megalakult Debreceni Városi Egyetemi Kosárlabda Rt és a Debreceni Sportiskola között, amely kimondta, hogy a minőségi utánpótlás-nevelésben résztvevő összes fiú kosárlabdázó Debrecenben sportiskolai igazolású legyen. A szerződés értelmében a DSI adta az NB I/A csoportban szereplő - azóta megszűnt - Vadkakasok, és az időközben NB I/A-s szereplésre törekvő DEKE utánpótláscsapatait is.

A 2002-es év eredményei alapján a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének év végi ranglistáján a fiú korcsoportban a debreceniek végeztek az első helyen!

Talán mondani sem kell, hogy ez mekkora dolog. 2006-ban a kosárlabdázók is a Debreceni Sportcentrum - Sportiskola egyik szakosztályává váltak, de az alap cél nem változott: megtartani, és javítani az országban kivívott pozíciót, és minél több élvonalbeli játékost nevelni fel a felnőtt együtteseknek.