Műkorcsolya

Bemutatkozás


Gyulai Györgyi

A Jégkarc Egyesület 2004-ben alakult azzal a céllal, hogy felkarolja Debrecenben a műkorcsolya sportágat és rövid távon utánpótlás bázist alakítson ki a térségben.

Az Egyesület a műkorcsolya oktatáson kívül korcsolyatanfolyamok szervezésével valamint iskolai testnevelés órák megtartásával is foglalkozik, melyeknek célja a korcsolya - mint szabadidősport - folyamatos népszerűsítése és a jeges sportágakhoz szükséges alapismeretek elsajátítása.

A Jégkarc Egyesület évente két alkalommal - májusban illetve decemberben - bemutatókat szervez, ahol a korcsolyatanfolyamon részt vevő gyermekek, az iskolák diákjai valamint az Egyesület tagjai játékos formában mutatják be az elsajátított ismereteket.

A Magyar Országos Műkorcsolya Szövetség tagjaként továbbá 2005. július 1-vel a Debreceni Sportiskola szakosztályaként versenyzőink rendszeresen vesznek részt a különböző országos és vidéki bajnokságokon.

Gyulai Györgyi
szakosztályvezető

 


 

2000-2011
Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. - www.dbsportcentrum.hu - Minden jog fenntartva.
Az oldal adatait, szövegeit, és képeit felhasználni csak a forrás feltüntetésével szabad.